Főoldal Bemutatkozás Termékek Szolgáltatás Kisokos Referenciák Kapcsolat

Ablakok

Termékek
Ablakok
Műanyag Fa Aluminium
Bejárati ajtók Beltéri ajtók Tetőtéri ablakok Árnyékolás technika Garázskapuk Kiegészítők
Referenciák
 
Az összes referencia megtekintése
Ajánlatkérés
árajánlatkérés

Műanyag

A műanyag nyílászárók manapság egyre inkább elterjedőben vannak, hiszen időtállóságuk és fogyasztói áruk egyaránt vonzóvá teszik mind ipari, mind pedig családi házaknál való alkalmazásukat. Ezzel együtt természetesen a felhasználók igényei is egyre nőnek, amelyhez a gyártóknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell, amennyiben versenyben akarnak maradni.

Néhány érv a műanyag nyílászárók mellett:

Küllem:

Akik sokáig esztétikai okok miatt kerülték a PVC nyílászárókat, most már bátran válogathatnak a változatos és természetes színhatású keretek között. Környezetvédelmi szempontból is jó választás lehet egy, akár famintázatú műanyag ablakkeret, hiszen előállításához egyetlen fát sem kell kivágni, anyaga pedig újrahasznosítható. A keretek felületét könnyű tisztítani, ráadásul ragyogóan ellenállnak az UV-sugárzásnak így attól sem kell tartanunk, hogy idővel színeik megfakulnak, elszineződnek.

Hőszigetelés:

Az esztétikai szempontokat tekintve tehát ma már egyáltalán nem maradnak el a műanyag nyílászárók fából vagy fémből készült társaiktól. Azonban ma a globális éghajlatváltozás és az energiaválság küszöbén, ettől fontosabb követelmény lehet a hőtakarékosság, azaz hogy az ablak a lehető legalacsonyabb hőátbocsátási tényezővel (U) rendelkezzen. Így a pénztárcánkat is jelentős kiadásoktól kíméljük meg, hiszen ma egy átlagos magyarországi épület fűtésének 60%-át a nyílászárókon át távozó meleg teszi ki!

Az összhatásnál figyelembe kell venni mind a keret, mind pedig az üveg hőáteresztési tényezőjét. Az üvegezés ma már a legtöbb esetben többrétegű. A rétegek száma akár három is lehet, amelyek közül kettő hővédő bevonattal van ellátva.

A keret minőségét meghatározza annak szélessége, illetve a benne lévő légkamrák száma. Az előbbi a hőszigetelés mellett az ablak stabilitását és hangszigetelését is befolyásolja.

Hangszigetelés:

Messze nem elhanyagolható tulajdonság a műanyag ablakok jó hangszigetelő képessége sem, ezért teljesítményük szerint öt fokozatba sorolják a gyártók a nyílászárókat. Az utcai zaj általában 30-40 dB közötti értéket ér el, míg egy átlagos műanyag ablak hanggátlása kb. 33dB. Ebből következik, hogy az extrák nélküli nyílászáró is megfelelő hanggátlással rendelkezik ahhoz, hogy a világ zaja ne zavarja a lakásban élők nyugalmát. Ez a képesség azonban még tovább, akár 48 dB-ig is növelhető úgy, hogy az ablakot speciális, hanggátló üveggel látják el.

Tisztítás, karbantartás:

Ugyan a műanyag nyílászárók sem festést, sem pedig egyéb felületkezelést nem igényelnek, tisztán-és karbantartásukkor azonban érdemes odafigyelni néhány apróságra, amelyek segítségével tovább megőrizhetjük őket eredeti szépségükben és minőségükben. Mivel az ablakok profilja speciális védőréteggel lett bevonva, amely megvédi azt az UV-sugárzástól, illetve a kopástól, nem ajánlatos erős vegyszerrel, tömény tisztítószerrel vagy súrolószerrel kezelni, illetve a dörzsszivacs használata is kerülendő. A száraz dörzsölés azért nem javasolt, mert ezáltal a műanyag statikus energiával töltődik fel és így csak még több port és egyéb szennyeződést vonz magához. Inkább puha ronggyal , enyhe tisztítószeres, langyos vízzel próbálkozzunk.

Műanyag termékeink gyártója:

A Fenstherm Kft 1998. elején kezdte meg a műanyag ablakgyártást. Napjainkra a cég Magyarországon, e terület piacvezetőjévé vált. Európában az első ötben jegyzik.

A cég termékeinek folyamatos bővítése során figyelembe vette napjaink új építészeti trendjeit, szokásait, a vásárlói igények kiszélesedését. Ennek megfelelően a nyílászárókat alakos, íves, színes, más-más hangulatot idéző kivitelezésben készítik kiváló német alapanyagokból.

A Fenstherm Kft. a teljes körű nyílászáró kiszolgálás  érdekében termék palettájára felvette az alumínium szerkezetek gyártását is.

A vállalkozás nagy hangsúlyt fektet rá, hogy termékei igazoltan kiemelkedő minőséget képviseljenek, a Fenstherm-termékcsalád minden tagja rendelkezik az ÉMI Kht. által kiadott minőségi tanúsítvánnyal. Két termékcsoport megkapta a Kiváló Építési Termék díjat is. A Fenstherm Kft. maga is az ISO 9001:2000 és az ISO 14001:2004-es szabvány szerint, TÜV által tanúsított minőségbiztosítási rendszerben dolgozik, melyet minden évben sikeresen megújít. A cég birtokosa az Építőipari Mester Díjnak is.

A Fenstherm Kft. által gyártott hazai ablakok minősége és épületfizikai tulajdonságai korszerűek, európai színvonalúak, azokkal a legmagasabb igények is kielégíthetők, passzívházakhoz alkalmas nyílászárók is megtalálhatók termékpalettájukon.

Az ablak és ajtó vásárlásával több évtizedre meghatározzuk a homlokzatok hőszigetelését, hanggátlását. Érdemes megbízható hazai gyártó jó minőségű, minősített termékét választani amely „A” kategóriás, és megfelelő profilvastagságú PVC profilból készül. Továbbá nem utolsó szempont az elérhető, ismert gyártónál a garanciális biztonság több évre.

Amiért a Fenstherm termékek mellett érdemes dönteni:

  • a Fenstherm Kft. Piacvezető cégként 1998 óta gyárt műanyag nyílászárókat, a szerkezetekre 7 év garanciát vállal, amely 1 év jótállás
  • „A” kategóriás, 3mm falvastagságú profil
  • az európai szabványnak megfelelő 5 kamrás profilok, Ug=1.0 üvegezéssel.
  • design szárnyprofil kialakítás

Amely alapanyagból a  nyílászáróink készülnek:

vekalogo.jpgA VEKA AG négy kontinensen számos leányvállalattal látja el első osztályú profillal és műszaki szakismerettel a gyártó partnereit. Berlin vagy Budapest: a minőség ugyanaz! Az 1969-ben elinduló VEKA több évtizedes szakmai tapasztalata és a vállalkozás felelősségteljes szelleme a cég minden munkatársát minőségi teljesítményre kötelezi. Ennek köszönhetően - független felmérés szerint - a VEKA profilok felhasználói különösen elégedettek az utolérhetetlen minőséggel. Válassza azt a profilrendszert, amellyel a világon a legtöbb ember meg van elégedve! Válassza a világpiac vezető csúcstermékeit! Ne féljen, nem drágábbak sok '"hasonló" terméknél. Csak bizonyítottan biztonságosabbak.

vekagyar.jpg

A nyílászárók UV álló és szín stabilizátorral ellátott keményített,  ütésálló, felhasználó- és környezetbarát PVC profilból készülnek. Egyszerű tisztántartásukat a gondosan megtervezett felületek, formák biztosítják.

A Fenstherm termékek hozzájárulnak a fűtési energia megtakarításához, valamint csökkentik a külső zajokat, ezáltal élhetőbb környezetet teremtenek az Ön lakásában.

 

 

 

 

Fenstherm Brill - 'A' kategóriás, 5 kamrás profil


Műszaki tartalom:

  • 70 mm beépítési mélység
  • 5 kamrás, széltömítéses profilrendszer
  • Design szárnykialakítás
  • Roto NT vasalatrendszer (alapfelszereltségként: hibásműködés-gátló, kiemelés-gátló, huzatbiztosító, ablak, ajtó kilincsel)
  • Alapüvegezés: k=1,0 W/m2K
  • Kettős, rejtett szürke gumitömítés
  • Horganyzott acélmerevítés
  • Párkányfogadó (zp.) alaptartozék
  • 29 színben fóliázható

fensthermbrill5kamrasprofil.jpg

Fenstherm Prémium - "A" kategóriás, passzívház ablakok

fensthermpremiumpasszivhazl.jpg

Műszaki tartalom:

  • 90 mm beépítési mélység
  • középtömítés vízgáttal
  • háromszoros szürke tömítés
  • a tokba polisztirol tömítés rendelhető
  • elegáns, finoman lekerekített szárnykialakítás
  • Roto NT vasalatrendszer (alapfelszereltségként: hibásműködés-gátló, kiemelés-gátló, huzatbiztosító, ablak, ajtó kilincsel)
  • Alapüvegezés: k=1,0 W/m²K
  • Horganyzott acélmerevítés
  • Párkányfogadó alaptartozék
  • 29 színben fóliázható


A Fenstherm Premium termékek a 90 mm-es beépítési mélységnek köszönhetően magasabb szigetelőképességgel rendelkeznek. Ez érezhetően csökkenti az Ön energiafogyasztását, ezáltal megtakarítást ér el a fűtésköltségek terén. Termékeink tartósan megőrzik a szobahőmérsékletet, komfortosabbá téve ezzel otthonunkat. A Fenstherm nyílászárók felhasználó- és környezetbarát termékek.

Műanyag nyílászárók további jellemzői:

Üvegezés:

Alapesetben a nyílászárókba 4-16-4 mm felépítésű dupla thermo  Ug=1.0W/m2k üveg kerül.

Kérésre a szerkezetekbe 4-12-4-12-4 mm felépítésű háromrétegű Ug=0,65 W/m2k  üveget építenek.

Biztonsági üvegezésre is van lehetőség különböző ragasztott üvegek felhasználásával.

Amennyiben a normál átlátszó üveg helyett csak fényt áteresztő de nem átlátszó üveggel készül az adott műanyag ajtó vagy ablak, katedrál üveg kerül a szerkezetbe.

img2270.jpg img2271.jpg img2274.jpg


Színek

muanyag-ablak-szinek.jpg

Alapesetben a műanyag nyílászárók RAL 9016 fehér színben készülnek

Az általunk forgalmazott Veka profilból készült nyílászárók 52 további színben egyoldalon vagy mindkét oldalon  fóliázva rendelhetők. A színes fóliát még a profil gyártója olyan technológiával égeti rá a műanyag profilra, amely a külső hatások következtében valamint az idő múlásával sem válhat le. A fautánzatú színek megszólalásig hasonlítanak az eredeti fa felületre.

 

 

img2264.jpg img2279.jpg img2280.jpg


Osztók

 

Üvegközti álosztók:

Az egybefüggő üvegfelületet különböző üvegközti álosztókkal tehetjük különlegessé. Amelyek fehér, barna, arany, ezüst, bronz, színekben valamint 8,18 és 26 mm-es szélességgel készülnek és elrendezésüknek a két üveg közt csak a képzelet, na és persze a műszaki kivitelezhetőség szabhat határt.

uvegkozti-alosztok-szoveg-melle.jpg

 


Szárnyosztók:ablak-szarnyosztos.jpg

Nyílászárónkat az üvegközti álosztón túl különböző szárnyosztásokkal is rendelhetjük. Ez esetben az osztás nem az üveg közt helyezkedik el, hanem az ablakszárny széleit kötik össze különböző elhelyezésben keskeny vagy széles szárnyosztók felhasználásával.















Alakos, íves szerkezetek

Ablakaink nemcsak szögletes formában képzelhetők el. Amennyiben el szeretnénk térni a megszokott négyszögletes formától akár körablak vagy más alakos, íves nyílászáró is gyártható persze a műszaki határokon belül.

alakosivesszerkezetek.jpg

Főoldal | Bemutatkozás | Termékek | Szolgáltatás | Kisokos | Referenciák | Kapcsolat
Copyright © 2001 Diadalív 2001 Kft.
Across Media: Webfejlesztés, Arculattervezés, iPhone fejlesztés